Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, hogy az ayahuascával való munka hatalmas pszichológiai és spirituális kihívást jelent. Pszichoterapeutaként azt tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy kevés olyan módszer, vagy folyamat létezik, ami megközelíti az ayahuasca pszichét, elmét, testet, szellemet aktiváló erejét. Ami a tudatalatti zeg-zugaiban rejlik, az kétségkívül a tudatosság fényébe tör. Egy-egy szertartás vagy egy több szertartásos folyamat a legmélyebb félelmektől isteni magasságokig utaztathat. Egy-egy ilyen utazás megértéséhez szükséges némi eligazodás, megértés, ahhoz, hogy a tanultakat alkalmazni tudjuk a mindennapokban – hiszen másképp mi értelme az egésznek?

 

Sokszor volt már szó arról, hogy számos hagyományban, többek között a shipibo hagyományban is, csak a curandero fogyasztotta (és bizonyos közösségekben ez ma is így van). Így történhet meg a diagnózis, és a kezeléshez szükséges tudás is ezáltal érkezik meg. A páciens feladata pusztán a diétát tiszteletben tartani, és a kezelés alapját képező növényeket előírás szerint fogyasztani. Az ikarók, a gyógyító énekek szintén hozzájárulnak a páciens energetikai egyensúlytalanságainak helyreállításában, melyet minden egyéb (testi, érzelmi) egyensúlytalanság gyökerének tartanak. Innen kiindulva kezdődik a gyógyulási folyamat. Pár évtizede azonban új korszak kezdődött, ahol „gringók” hada lepte el Dél-Amerikát, és szinte kivétel nélkül elsősorban az ayahuasca fogyasztása a céljuk. Itt fontos megjegyezni azt, hogy ez nem probléma, ha figyelembe veszünk pár tényezőt. Az őslakosokkal ellentétben, akik évezredek óta dolgoznak ezekkel a növényekkel, mi egy olyan társadalomból, kultúrából származunk, amely fokozottan erősödő hangsúlyt helyez az elme világára, és az intellektus közegéből közelítünk meg szinte mindent, ami velünk és bennünk történik. Távol vagyunk, félünk érzelmeink közvetlen megtapasztalásától, amelynek következtében nem találjuk a kapcsolódást lelkünk mélyebb rétegeivel. Elszakadtunk gyökereinktől, nem ápoljuk őseink értékeit és emlékét, nem tudunk kapcsolódni a természet és ciklusainak finom üzeneteivel. És csak úgy, belevágunk a rituális beavatás legjavába, amely vulkánkitörésként képes kirobbantani saját tudatalattink és akár a kollektív tudattalan kapuit is. Új világ tárul elénk, de vajon fel vagyunk készülve rá?

​

Ha rákeresünk az ayahuascára, leginkább személyes tapasztalatokról találunk beszámolókat, központok reklámozzák programjaikat, és pár kutatással is találkozhatunk. Amiről viszont még mindig kevés szó esik, az az utórezgése egy-egy ilyen folyamatnak, az integráció. Sokszor mondtam és írtam már, amit egyik mesterem szokott mondani: a munka igazán akkor kezdődik, amikor a diéta véget ér. Az integráció azt jelenti, hogy két vagy több dolgot összesítünk, úgy, hogy eggyé váljanak. Mindenféle részünk, énünk, tetteink és gondolataink, érzelmeink, vágyaink, döntéseink, árnyaink és fényünk addig kalibrálódik, amíg megszületik a belső harmónia. Vagy legalábbis elkezdődik a megteremtése. A sikeres integráció, amit szerintem nevezhetünk harmónia-teremtésnek, azon múlik, hogy milyen mértékben kezdünk változtatni azokon a dolgokon, amelyekre fény derült az ayahuascás folyamatok alatt, milyen támogatásban részesülünk, milyen eszközöket, módszereket alkalmazunk, hogy megkönnyítsük ezt a radikális, teremtő erejű belső munkát.

Az ayahuasca önmagában nem hatékony, mi is kellünk hozzá. Ezért ez egy közös alkotói folyamat, és a növények úgy lépnek kölcsönhatásba testtel, lélekkel, elmével, amely mindenki számára teljes mértékben egyedi. Ha kellő időt áldozunk rá és nem sietjük el, egy-egy ilyen folyamat képes kioldani a legbezártabb elmét is, képes visszakapcsolni érzéseihez a legsérültebb lelket is, és mindezt oly módon teszi, ahogy mi képesek vagyunk felfogni. Persze, az igazsággal való szembesülés sokszor nagyon fájdalmas, hiszen szeretünk az illúziók langyos ölében elidőzni, ahol a passzivitás, saját magunk hitegetése jó rejtekhelynek bizonyul. Az integrációhoz bátorság kell, hogy képesek legyünk megtenni az első lépéseket saját igazunkkal összhangban.

​

Az integráció tehát egy újonnan felfrissült, mondhatni újjászületett énnel kezdődik. A szertartásos folyamatot követő hetekben új értelmet nyer gondolkodásmódunk, munka, a kapcsolatok, étkezési szokásaink. Ennél mélyebb réteg az árnyékmunka, mivel az ayahuasca eltemetett traumákat, sebeket, önmagunk elutasított részeit hozza a napvilágra. Ezeket valahogy meg kell érteni és fel kell dolgozni, és az nem egy-két napos, hetes munka. Úgy képzeljük el ezeket az árnyék-információkat, mint egy nyers kristályt, amelyet ki kell vésni a kőből, csiszolni kell addig, ameddig barátságossá válik az érintése és látványa. Ez az árny-csiszoló folyamat elkerülhetetlenül megváltoztatja önmagunkról, identitásunkról, céljainkról, értékeinkről, életünk értelméről alkotott szemléletünket.

És végül, de nem utolsó sorban, az integrációs folyamat során elérkezünk ahhoz a feladathoz, hogy valódi, teljes, integrált énünkként éljünk minden egyes pillanatban. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami igazán számít nekünk, nem félünk többet megfogalmazni és kimondani a választ. És nemcsak, hogy nem félünk kimondani, de elkezdjük megvalósítani azt az életet, ami a mi belső igazságunkat és bölcsességünket tükrözi. Sok esetben mindent át kell alakítani, hogy ez megtörténjen: kapcsolatokat megszakítani és újakat kialakítani, munkahelyet váltani, sokszor újat tanulni, amit soha nem mertünk felvállalni. Így vállalunk felelősséget életünkért és haladunk az öntudatlanságból a tudatosság felé.

 

Az integráció szintjei, lépései olyan eszközöket, módszereket igényelnek, amelyek támogatják az átalakulást. Az ayahuasca nem varázsszer, ami hipp-hopp megoldja helyettünk a problémáinkat. Inkább azt mondanám, hogy lerántja a leplet mindarról, amivel nem akarunk szembenézni, és megoldásokat is javasol – sokszor ez sem kis falat. De végső soron a mi munkánk, az integrációs munka, hogy megteremtsük saját világunkban a harmóniát fejlődés, változás által.