Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, hogy az amazóniai mesternövényekkel való munka hatalmas pszichológiai és spirituális kihívást jelenthet. Pszichoterapeutaként azt tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy kevés olyan módszer vagy folyamat létezik, amely megközelíti az ayahuasca pszichét, elmét, testet és szellemet egyaránt megmozgató erejét. Ami a tudattalan zegzugaiban rejtőzik, az sokszor elemi erővel tör a tudatosság fényébe. Egy-egy szertartás vagy egy hosszabb, több szertartásból álló folyamat a legmélyebb félelmektől egészen isteni magasságokig utaztathat bennünket. Egy ilyen tapasztalat megértéséhez azonban szükség van némi eligazodásra és időre, ahhoz pedig még inkább, hogy a tanultakat valóban alkalmazni tudjuk a mindennapjainkban – hiszen másképp mi értelme az egésznek?
Sokszor volt már szó arról, hogy számos amazóniai hagyományban, többek között a shipibo hagyományban is, eredetileg csak a curandero fogyasztotta az ayahuascát – és bizonyos közösségekben ez ma is így van. A diagnózis, valamint a kezeléshez szükséges tudás is ezen keresztül érkezik meg. A páciens feladata elsősorban a diéta tiszteletben tartása és a kezelés alapját képező növények előírás szerinti fogyasztása. Az ikarók, a gyógyító énekek szintén hozzájárulnak a páciens energetikai egyensúlyának helyreállításához, hiszen ebben a hagyományban az energetikai egyensúlytalanságot számos testi és érzelmi probléma gyökerének tekintik. Innen kiindulva kezdődik a gyógyulási folyamat.
Néhány évtizede azonban új korszak kezdődött: „gringók” hada lepte el Dél-Amerikát, és szinte kivétel nélkül elsősorban az ayahuasca megtapasztalása a céljuk. Fontos megjegyezni, hogy önmagában ezzel nincs probléma, amennyiben figyelembe veszünk néhány alapvető tényezőt. Az őslakos közösségekkel ellentétben, amelyek generációk óta élnek együtt ezekkel a növényekkel és hagyományokkal, mi egy olyan társadalomból és kultúrából érkezünk, amely egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elme világára. Az intellektus közegéből közelítünk szinte mindenhez, ami velünk és bennünk történik.
Gyakran távol vagyunk saját érzelmeink közvetlen megtapasztalásától, sőt sokszor félünk is tőlük, és ennek következtében nehezen találjuk a kapcsolódást lelkünk mélyebb rétegeivel. Elszakadtunk a gyökereinktől, egyre kevésbé ápoljuk őseink értékeit és emlékét, és sokszor már a természethez, annak ritmusához és ciklusaihoz sem tudunk igazán kapcsolódni. És ebből a világból érkezve egyszer csak belevágunk egy rituális beavatás legmélyébe, amely vulkánkitörésként képes felszínre hozni saját tudattalanunk tartalmait, sőt akár a kollektív tudattalan rétegeit is. Egy új világ tárul elénk – de vajon fel vagyunk készülve rá?
Ha rákeresünk az ayahuascára, leginkább személyes tapasztalatokról szóló beszámolókat találunk, központok hirdetik programjaikat, és egyre több kutatással is találkozhatunk. Amiről azonban még mindig jóval kevesebb szó esik, az egy-egy ilyen folyamat utórezgése: az integráció.
Sokszor mondtam és írtam már azt, amit egyik mesterem szokott mondani: a munka igazán akkor kezdődik, amikor a diéta véget ér.
Az integráció azt jelenti, hogy különálló részeket úgy kapcsolunk össze, hogy azok fokozatosan egy egésszé váljanak. Különböző részeink és énjeink, tetteink és gondolataink, érzelmeink, vágyaink, döntéseink, árnyaink és fényünk addig rendeződnek, amíg lassan megszületik valamiféle belső harmónia. Vagy legalábbis elkezdődik annak megteremtése.
A sikeres integráció – amit szerintem akár harmóniateremtésnek is nevezhetünk – nagyrészt azon múlik, hogy milyen mértékben kezdünk változtatni azokon a dolgokon, amelyekre fény derült a mesternövényekkel végzett folyamat során; milyen támogatásban részesülünk; és milyen eszközöket, módszereket alkalmazunk ahhoz, hogy segítsük ezt a sokszor radikális, ugyanakkor teremtő erejű belső munkát.
A mesternövények önmagukban nem végzik el helyettünk a munkát – mi is kellünk hozzá. Ez egy közös alkotói folyamat, amelyben a növények testtel, lélekkel és elmével való kölcsönhatása minden ember számára teljesen egyedi. Ha kellő időt adunk neki, és nem akarjuk elsietni, egy ilyen folyamat képes megnyitni a legbezártabb elmét is, és visszakapcsolni saját érzéseihez a legsérültebb lelket. Mindezt sokszor olyan nyelven teszi, amelyet éppen mi vagyunk képesek megérteni.
Persze az igazsággal való szembesülés gyakran fájdalmas. Szeretünk az illúziók langyos ölében elidőzni, ahol a passzivitás és önmagunk hitegetése biztonságos rejtekhelynek tűnhet. Az integrációhoz ezért bátorság kell: bátorság ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket afelé, amit már felismertünk saját igazságunkként.
Az integráció tehát egy újonnan felfrissült, mondhatni újjászületett énnel kezdődik. A szertartásos folyamatot követő hetekben új értelmet nyerhet a gondolkodásmódunk, a munkánk, a kapcsolataink, az étkezési szokásaink és számos hétköznapi döntésünk. Ennél is mélyebb réteg az árnyékmunka, hiszen a mesternövényekkel végzett munka eltemetett traumákat, régi sebeket és önmagunk elutasított részeit is felszínre hozhatja. Ezeket valahogy meg kell érteni, helyükre kell tenni és fel kell dolgozni – ez pedig ritkán egy-két napos vagy akár néhány hetes munka.
Úgy képzeljük el ezeket az árnyékból előkerülő információkat, mint egy nyers kristályt, amelyet először ki kell vésni a kőből, majd addig csiszolni, amíg barátságossá válik az érintése és a látványa. Ez az árnyékcsiszoló folyamat elkerülhetetlenül megváltoztatja az önmagunkról, identitásunkról, céljainkról, értékeinkről és életünk értelméről alkotott képünket.
És végül, de nem utolsósorban, az integráció során elérkezünk talán a legnehezebb feladathoz: ahhoz, hogy valódi, teljesebb, integrált énünkként próbáljunk élni a mindennapokban. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami igazán számít nekünk, már nem félünk megfogalmazni és kimondani a választ. És nemcsak kimondani nem félünk, hanem lassan elkezdjük megvalósítani azt az életet is, amely a saját belső igazságunkat és bölcsességünket tükrözi.
Sok esetben ehhez valóban át kell alakítani dolgokat. Kapcsolatokat lezárni és újakat kialakítani, munkahelyet váltani, határokat húzni, másképp élni, vagy éppen elkezdeni valamit, amit korábban soha nem mertünk felvállalni. Így vállalunk egyre nagyobb felelősséget a saját életünkért, és így haladunk az öntudatlanságból a tudatosság felé.
Az integráció különböző szintjei és lépései olyan eszközöket és módszereket igényelnek, amelyek valóban támogatják az átalakulást. Az ayahuasca nem varázsszer, amely hipp-hopp megoldja helyettünk a problémáinkat. Inkább azt mondanám, hogy leránthatja a leplet mindarról, amivel addig nem akartunk vagy nem tudtunk szembenézni, és olykor lehetséges utakat is mutat – ami önmagában sem kis falat.
De végső soron a munka a miénk. Az integráció annak a folyamata, ahogyan mindazt, amit megértettünk, megláttunk vagy megtapasztaltunk, lassan átemeljük a saját életünkbe. Mert a valódi változás nem abban mérhető, hogy mit láttunk egy szertartáson, hanem abban, hogyan élünk utána.



