A dzsungeli idill valódi köntöse

Sokszor felmerül a kérdés, mit csinálunk akkor, amikor éppen nincsenek elvonulások. Biztos pihenünk, nyaralgatunk, élvezzük az amazóniai élet varázsát, nézzük a kolibriket és elmerengünk a festői naplementékben. Hát…majdnem. Gondoltam, megmutatom egy kicsit azt is, mi történik a kulisszák mögött, amikor az otthonunkat – ami egyben hónapokon keresztül a hivatásunk otthona is – felkészítjük egy újabb munkaidőszakra.

Idén nyáron hat hetet töltöttünk Európában, miközben itt egy Godzillának becézett El Niño-jelenség tette próbára a vidéket: brutális esőzések, majd perzselő napsütés és szárazság. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egyik héten az erdőtüzek miatt aggódunk, a következőn pedig azért, nehogy elússzon fél Peru. Minket az áradások közvetlenül szerencsére nem érintenek, mert dombtetőn élünk. Az erdőtüzek viszont annál inkább. Hosszú huzavona után végre sikerült megvásárolnunk a közvetlenül mellettünk fekvő problémás területet, idén az egészet elkerítettük, és elkezdtük olyan növényekkel beültetni a sövényt, amelyek sok vizet tárolnak és nehezebben gyulladnak meg.

Ez a jó hír.

A kevésbé jó hír az, hogy közben az alsó épületsorunk úgy szívta magába a vizet, mint egy óriási mosogatószivacs. Természetesen pontosan arról az épületsorról van szó, amelyet tavaly újítottunk fel teljesen, tetőszerkezettel együtt. Úgyhogy nagyobb vízelvezető sáncot kellett ásnunk és lebetonoznunk, a szobák falait pedig újra rendbe tenni majd az összeset lefesteni. Ami ugyanis az elmúlt tizenegy évben működött, az a megváltozott időjárási viszonyok miatt egyszer csak nem működik.

Ha már itt tartottunk, építettünk egy kis hidat-lépcsőt is, hogy egy-egy nagyobb eső után a kedves vendégeink lehetőleg ne a fenekükön csúszva érkezzenek le a szobájukból. Yann egyenként rakta le a Cashiyacuból felhozott köveket, mert ha már sár ellen harcolunk, legalább legyen szép.

A saját bungalónknál egyelőre kevesebb esztétikai sikerrel büszkélkedhetünk. A tetőszerkezet fáit belülről megették a termeszek, a pálmalevélből készült tető pedig néhány hónap alatt akkora lyukakat növesztett, hogy a hétvégi viharban már azt sem tudtam, mit és hová mentsek. Az összes vállfán lógó ruhám szétázott és minden, ami az asztalomon volt, konkrétan úszott. A kis tárolókosaraim teljesen tönkrementek. Arról nem is beszélek, milyen izgalmas volt arra ébredni, hogy zuhog az eső a fejünkre az ágyban.

A teljes tetőt eleve jövőre terveztük újjáépíteni, mert ezúttal nem elég a leveleket lecserélni: az egész szerkezetet újra kell csinálni, ami egy nagyobb csapattal is körülbelül két hónap munka. Erre most, az új munkaidőszak előtt már nincs időnk. Így megszületett a trópusi építészet legújabb csúcstechnológiája: óriási nejlonfóliákat húztunk a tető alá. Ronda, de működik.

Most már semmink nem ázik, és mivel mi az emeleten lakunk, alattunk pedig a közös nappali és étkező van, annak is jelentősen csökkent az esélye, hogy valakinek ebéd közben trópusi vízesés zubogjon a fejére.

Néhány csepp azért biztos lesz. Ahogy errefelé mondják: nem is jártál igazán Amazóniában, ha nem áztál be.

És akkor ott vannak a szúnyoghálók. Az épületeinket körbevevő hálókat a klíma miatt szinte folyamatosan javítani és cserélni kell. Elöregszenek, kilyukadnak, elszakadnak. Ez egy véget nem érő történet. Egyik képen például a legtávolabbi tambónk látható, amelynek hálóját körülbelül két hónap alatt teljesen széttépték, mintha valamilyen vadállat megszállottan próbált volna bejutni. Remélem, nincs itt a csoportban a bungaló következő lakója. A matracon ugyanis van egy gyanús mélyedés is, mintha valami rendszeresen ott aludna.

Természetesen mindent kicserélünk, mire vendégeink megérkeznek. Mindehhez az összes cementet, hálót, szerszámot, építőanyagot és minden egyebet a városból kell felhoznunk. Szegény Toyotánk lassan úgy néz ki, mintha száz éve szolgálna egy kisebb hadseregben. Nincs is rajta olyan alkatrész, amit ne cseréltünk volna már ki. Szinte minden héten történik vele valami, mert az ide vezető út nem egy svájci autópálya.

Mindez rengeteg pénzt visz el. Ezt nem panaszkodásként írom. Ezt az életet mi választottuk, és minden nehézségével együtt újra választanám. Mi tagadás, néha én is felhúzom a szemöldököm, amikor azt látom-hallom, hogy máshol olyanok, akiknek annyi közük a növényekhez mint nekem az atomfizikához, luxuskörülmények között tartanak ceremóniákat. Tolldíszekkel tüzdelve, hófehér lebegő selyemruhában, ametisztes tangabugyiban zajlik a nagy spiritualitás. Közben mi épp a harmincadik zsák cementet cipeljük fel a hegyre, többméteres gerendákat hozunk fel a városból, árkokat ásunk, tetőt foltozunk, szúnyoghálót cserélünk, termeszekkel küzdünk eredménytelenül, a Toyotát újra meg újra feltámasztjuk a halálból, és próbáljuk kitalálni, mit talál ki ellenünk legközelebb a trópusi klíma, és nem utolsó sorban, hónapról hónapra hat ember munkájáért és fizetéséért is felelősséget vállalunk.

De éppen ezért fontos nekünk mindez, mert van egy szakmai és emberi etika, amiből nem tudunk engedni. Fontos, hogy itt dolgozzunk, ahol élünk, főleg ami az ayahuascát illeti. A saját földünkön, a saját kertünkben nevelt növényekkel. Olyan országban és kulturális közegben, ahol ennek a tudásnak gyökere, története és helye van. Fontos, hogy akik velünk dolgoznak, munkát és fizetést kapjanak. Fontos, hogy gondozzuk azt a földet, amely minket is eltart. És fontos, hogy amit másoknak kínálunk, annak a hátterét is mi tartsuk a kezünkben – akkor is, ha ez néha kevésbé insta-kompatibilis.

Ha valaki szeretne támogatni minket, annak az egyik legszebb módja most a könyvem, a Kolibri szárnyain megvásárlása. Minden egyes példánnyal közvetve ezt a helyet, ezt a hagyományt és mindazt támogatjátok, amit hosszú évek óta próbálunk itt felépíteni.

Közben készül egy régi álmunk is: a dzsungeliskolánk, ahol 2027-től előadásokkal, tanulási lehetőségekkel, diétákkal és sok más izgalmas programmal szeretnénk közelebb hozni ezt a tudást azokhoz is, akik nem feltétlenül tudnak eljutni hozzánk Amazóniába.

És ezt most, biztos ami biztos, kidobom a jó öreg univerzumba is: ha nagyon gazdag vagy, és éppen azon gondolkodsz, mire költsd a fölösleges pénzed, írj. Elfogadjuk. A dzsungel, a növények és az itt gyógyulni, tanulni vágyók nevében is.